utolsó frissítés: 2016. szept. 1.

Kobak könyve, avagy fordított-e a fordított világ. Helikon 1999/18.

Kobak könyve, avagy

Fordított-e a fordított világ?

 "A festett fiú egy képeskönyvben lakott, lepréselve. Ha Kobak letette a könyvet, a kisfiú megmerevedett, de ahogy kezébe vette, a kisfiú elprüsszentette magát, és beszélni kezdett"[1] — íme egy jellegzetes alaphelyzet a Kobak könyvé-ben, ahonnan elindulhat a történet, ebben az esetben egy viszony története: Kobaké és a festett fiúé, amely egy párbeszédből fog kibomlani. Két olyan szó miatt jellegzetes ez az indítóhelyzet, amelyek a valós—mesés perspektívák határait jelölik ki már a kezdőmondatokban: a Kobak könyvé-nek világában rendkívül fontos, hogy a festett fiú "lepréselve" lakik a könyvben — hogy a mese nem a "Hol volt, hol nem volt" formulával kezdődik, hanem mintegy észrevétlenül, a legköznapibb tárgyak, cselekvések, helyzetek közé lopja be magát. A Kobak-mesék első mondataiban fontos az, hogy a részletek megfeleljenek annak, ahogy a "valós perspektíva" konvenciója felől látszanak a dolgok, akkor is, ha a helyzet maga máris beilleszthetetlennek tűnik ebbe a horizontba. A kezdőmondat logikája szerint a kisfiú lakhat ugyan könyvben, de akkor lepréselten kell ott laknia — a "lepréselve" szemléletessé tesz, magyaráz, ugyanakkor kijelöli a határt: ezen a ponton még csak ennyire kell kitágítani a fikció határát.

 A másik jellegzetes szó ebben a közegben az "elprüsszentette magát". A kisfiú megelevenedése mintegy magától, a prüsszentés által történik meg, Kobak szerepe "csupán" annyi, hogy kézbeveszi a könyvet. A prüsszentés jelzi: itt kezdődhet a mese, innentől kezdve megszólalhat a festett fiú. A mese vége azonban, ahol a mesei helyzet-teremtés észrevétlensége már nem fontos, utólagosan pontosíthatja is az eredeti helyzetet: "Kobak gyorsan becsukta a könyvet, és mikor megint kinyitotta, a festett fiú csudamód meg se moccant, és hiába szólongatta Kobak, hallgatott. Lehet, hogy Kobak nem is akarta, hogy megszólaljon?"[2] Kobak nélkül nincsenek megelevenedő tárgyak, a kézbevétel, vagy egyszerűen az, hogy a tárgy Kobak környezetében legyen, látható legyen számára, feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a tárgy — az autó, a labda, a rajzolt fiú, lovacska — viselkedővé válhasson.

 Amikor tehát arról esik szó, hogy a Kobak könyve nem a gyerek-mellé-guggoló, gügyögő felnőtt perspektívájából íródott, hanem a gyermeki perspektívát sajátjává tudja tenni, az ezt a helyzet-teremtődést is jelenti: Kobak nélkül nincs, nem lehetséges mese ebben a könyvben, hisz ő hoz mozgásba mindent, körülötte, általa és érte alakulnak át a tárgyak.

 "Gyermekrajzokból tanultam meg mesélni"[3] — mondja Hervay 1973-ban, a gyermekrajzokkal illusztrált Kobak-kiadás előkészületeinek friss élményével. Többfelé el lehetne indulni ettől a kijelentéstől, a legfontosabb hozadéka azonban talán mégis az, hogy a Kobak-mesék nem feltétlenül lineáris cselekmény mentén haladnak, a főhős részvételével, sokkal inkább egy látásmódról szólnak, amely történetekben, párbeszédekben bomlik ki: "A gyermek mindig az egészet látja, egyszerre a napot és a villanyt, Pétert a földön és a fán, és egyszerre látja, egymás mellé helyezi, ami egymás után történik."[4] A párbeszéd különösen alkalmas arra, hogy ezt az egymásmellettiséget, látszólag távoli dolgok összefüggéseit megragadja — akár arról szól a mese, hogy Kobak mesél a Mamának, például arról, hogy mi történt vele akkor, "amikor nagy volt" (Nagy-mese), akár a gyerekek közötti átlag-párbeszédet — a "barátkozás" folyamatát — írja meg (Rágógumis-mese). Gyermekrajz-látásmód érvényesül a Kobak könyvé-ben azért is, mert számos mese kiindulópontja éppen egy rajz vagy a rajzolás mint tevékenység. Kobak vagy a Mama rajzolnak valamit, s a rajz megelevenedik vagy mintegy "történni" kezd — a rajzolás néhány Kobak-mesében éppen azt a határt jelenti, ahol a valós és az irreális között át lehet járni. Ugyanakkor többet is: a rajzolás visszahat a Kobak saját világára, félelmek kiélésének terepévé válhat — mint a Kígyó-mesében —, vagy a felelősséggel való találkozás és játék terepévé — mint a már idézett Festett-mesében. A festett fiút megelevenítő Kobaknak gondoskodnia kell saját "teremtményéről", ha annak melege van, esőt rajzol, ha fázik, kabátot rajzol neki. A festett fiú azonban túl sokat követel, Kobak elunja, ezért sem kívánja újra megeleveníteni őt. (Egy másik olvasatban ez a mese a fikciónak a komolyságáról, illetve a szerzőre való rátelepedéséről is szól.)

 Az, hogy Hervay a Kobak-mesék kiindulópontjául a gyermekrajzokat nevezi meg, hozzásegít ahhoz, hogy a gyermekirodalmi alkotások között helyet találjunk számukra. Mindenekelőtt a varázsmeséktől különülnek el a Kobak-történetek, olyannyira, hogy Adonyi Nagy Mária első megközelítésben "antimeséknek" nevezi őket, amelyeknek "antimese"-voltuk ellenére "igazuk van", hiszen mese "minden, ami a gyermeki képzelőerőt megmozgatja"[5]. Ez a fajta mese látszólag felad valamit a fantáziavilág előtérbe állításából, sokkal közelebb kerül szereplői, tárgyai révén a hétköznapokhoz. Nincsenek szörnyek, boszorkányok, királykisasszonyok, varázsköpenyek ezekben a mesékben, legfeljebb akkor, ha Kobak éppen őket rajzolja, vagy róluk mesél a Mamának (több mese alaphelyzete, hogy Kobak meséli őket valakinek). Nincs is rájuk szükség. A "beállítódás a mesére", amint Mérei Ferenc és V. Binét Ágnes gyermeklélektan-könyve rámutat, nem feltétlenül van összefüggésben a mese világának fantasztikusságával. "Egy szó, egy gesztus elég ahhoz, hogy [a gyermek] ráálljon a rendkívüli elvárására."[6] A "rendkívüli" pedig nem a teljes, szélsőséges eltérést jelenti a való világ törvényeitől; bármilyen apró eltérés kielégítheti ezt az elvárást az ilyen típusú mesekezdetek után: "Kobak és a nagy piros labda elment sétálni." A hagyományos mesei elemek feladása tehát azt is jelenti, hogy kitágul a világ — a köznapian-ismerős tárgyak is bevonódnak a mesébe; bármiben felfedezhetővé válik a költészet: "most már nem egy bizonyos számú klisé áll rendelkezésre, hanem mesévé válhat minden. És a mese nem előre megszabott formulák szerint kell hogy végbemenjen — a kiskondástól a királyságig —, hanem végtelen lehetőség nyílik a meseszövő — a gyermek — képzelőerejétől, ismerőseitől stb. függően"[7] — írja Adonyi Nagy Mária. A Kobak-mesék így egy passzív-aktív fordulatot is jelentenek a mese befogadásának szempontjából; azáltal, hogy a mesék világa közelebb kerül a gyermekhez, az azonosulás (és főleg: a saját világra vonatkoztatás) könnyebbé válik. Olyan látásmódot hordoznak a Kobak-szövegek, amely a mesének az utolsó mondat utáni folytatódását kínálják.

 A gyermekrajz mint kiindulópont a kaland-centrikusságtól is elhatárolja a Kobak-meséket. Itt nem az egymást követő izgalmas történéseken van a hangsúly, inkább a környezettel, tárgyakkal, társas viszonyokkal való ismerkedésen, egy-egy felfedezésen vagy felismerésen, amely tágítja a Kobak által belátható világot. Ez a megállapítás azonban túlságosan tág: nem mindegyik Kobak-mesére illik rá, csak a "legjellemzőbbekre" (melyek a legjellemzőbbek?), a Kobak-mesék felfedezései sokfélék, és sokféleképpen lesznek mesévé. Érdemesnek tűnik legalább munkahipotézisként néhány mesetípust — vagy inkább: mesei alaphelyzetet — elkülöníteni.

 Nyolcféle mesetípus között ilyenformán oszlana meg a negyvennégy Kobak-mese:

— rajzos, rajz-megelevenedős mesék (8 mese): Nap-mese, Vonat-mese, Kígyó-mese, Hazudozó-mese, Tévé-mese, Rajzolt-mese, Festett-mese, Meséskönyv-mese. (Kobak rajzolja, vagy kommentálja, "életre kelti" őket.)

— nyelvi fantázia-mesék (3): Tréfás-mese, Autó-mese, Piros-mese. (A nyelv rögzült elemeit eleveníti meg — pl. fakutya-a kutyafáját — történet-formában, vagy fokozott mértékben épít nyelvi játékokra.)

— Kobak (tárgyi) fantáziálásai (5): Gép-mese, Nagy-mese, Télapós-mese, Mozgólépcső-mese, Feltaláló-mese. (Kobak elképzelései arról, hogy mi mindent csinál majd a gép, amit épít, mit visz majd egy hosszú utazásra, milyen legyen az iskola stb.)

— megelevenedő tárgy-központú mesék (9): Mondóka-mese, Labda-mese, Kicsi-mese, Fura-mese, Verekedős-mese, Ábécés-mese, Lovacskás-mese, Óra-mese, Ólomkatonás-mese. (A problémahelyzetet a tárgyak megelevenedése jelenti, valamiért nem "engedelmeskednek" Kobaknak.)

— "felborult rend"-mesék (8): Spenótos-mese, Fordított-mese, Kötényes-mese, Lusta-mese, Mérges-mese, Elfelejtő-mese, Árulkodó-mese, Helikopteres-mese. (A hétköznapi világ rendje egy-egy ponton megbomlik, többnyire Kobaknak egy "rossz" cselekedete gyűrűzik tovább.)

— a gyermek jóságos és költői lelkéről szóló mesék (3): Traktor-mese, Sárkányos-mese, Kaktuszos-mese. (Kobak megsajnálja a tárgyakat, hogy azoknak nincs mamájuk, vagy elszáll az általa készített sárkány hátán.)

— Kobak—többi gyerek viszonyról szóló mesék (4): Tornyos-mese, Rágógumis-mese, Rakétás-mese, Várépítő-mese. (Kobak barátkozásai, gyermeki "nagyotmondások", viszonyok a gyerekközösségben.)

— Allegóriák, egyebek (3): Vízipisztoly-mese, Törpés-mese, Kengurus-mese.

 Erre a listára nem került rá az öt fejezetből álló Piros-autós-mese, amely a fenti mesetípusoknak mintegy ötvözete, valamint azok a mesék, amelyek az 1966-os Kobak könyvé-ben, illetve az 1968-as Kobak második könyvé-ben még megjelentek, a további kiadásokba azonban már nem kerültek be: a Tavasz-mese, a Tricikli-mese, az Orcátlan-laskás-mese és a Palacsintás-mese (ezek egyébként csak nehezen lennének beilleszthetők a fenti kategóriákba, lévén, hogy többnyire egyetlen, igazi csattanó vagy felfedezés nélküli helyzetet írnak meg, a Palacsintás-mese pedig "hagyományosabb", nem a Kobak világában játszódó mese).

 A "típusok" között nyilván számos átfedés állapítható meg, mindenekelőtt a "felborult rend"-mesék és a megelevenedő tárgy-központú mesék keverednek, de az általam nyelvi fantázia-meséknek tekintett Autó-mese vagy Piros-mese bizonyos értelemben szintén a "felborult-rend"-mesékhez sorolhatók, amennyiben világuk (a nyelvi fantázia által) egy sajátos logika szerint működik: "Otthon bementek az autóba, felültek az autóra az autó mellé, megették az ebédet az autóról, lefeküdtek az autóba, és elaludtak"[8]. Vagy: "Kinyitottuk a piros ajtót, bementünk a piros szobába, leültünk a piros székbe, felgyújtottuk a piros villanyt, megettük a piros vacsorát, megittuk a piros tejet, megfürödtünk a piros vízben, megtörülköztünk a piros törülközővel, és lefeküdtünk a piros ágyba."[9]

 A típusok megállapításának önmagában nyilván semmi értelme — segítségükkel viszont pontosabban megmondható, melyek a "legjellemzőbb" Kobak-mesék, illetve mi az, ami csak kevéssé van jelen a Kobak-mesékben. Mindenekelőtt az tűnik fel, hogy mennyire Kobak-centrikusak ezek a történetek, és mennyire kevés az olyan mese, ahol a gyermek-társakkal való kapcsolat kiépítése állna középpontban (sok gyermekíró erre a kapcsolatra építi legtöbb történetét). Ennek több oka is lehetséges. Kobaknak elsősorban az óvodáskori felfedezéseit, problémáit írja meg a könyv, amikor még a "mi ez?", majd a "miért?" kérdések dominálnak. A Mama ugyanakkor maga is fontos szereplő ezekben a történetekben, tanúként, partnerként vagy a kérdések megválaszolójaként szinte mindegyik mesében jelen van. Amikor pedig gyerek-társakkal játszik Kobak, akkor legfeljebb megfigyelőként van szükség rá. Az a négy mese azonban, ahol gyerek-párbeszédekre, gyerekek közötti viszonyra épül a történés, rendkívül pontos: az együtt-játszás—külön játszás problémája, a barátkozás miértje, a másik gyerek fantáziavilágának tiszteletben tartása, a közösségi szerepek kialakulása olyan alaphelyzetek, amelyeknek fontossága jelzi, hogy Hervaynak van mondanivalója ezekről a kérdésekről is.

 A gyermek "jóságos és költői lelke"-típusú meséknek, vagy az allegorikus meséknek a ritkasága jelzi, hogy Hervay valami olyasmit talált a gyermekvilágban, ami megmenti attól, hogy meséi didaktikusak legyenek, vagy hogy egy olyasfajta légiesség-lényegű gyermekvilágot alkosson, amelyben folyton elrepülnek vagy pillangóháton lovagolnak a gyerekek — és amely voltaképpen a felnőtt-világ bizonyos hiányainak visszavetítése volna a gyermekkorba. Rendkívül érdekes viszont, hogy a Kobak-mesék közé bekerült egy olyan történet is, mint a Kengurus-mese. Ebben Kobak már iskolás, és levelet ír a kenguruknak a tengeren túlra. A kenguruk "válaszolnak" neki, találkozni szeretnének Kobakkal, a "levélváltás" sokáig folytatódik. Aztán a Mama elviszi Kobakot az állatkertbe, és ott végre látnak egy igazi kengurut, aki azonban nem akar játszani Kobakkal, nem akar átröpülni a tengeren, és nem szokott levelet írni, csak ugrál: nem lehet megszólítani. Ez a Kobak könyvé-nek egyetlen kiábrándulás-története, ezáltal azonban beleíródik a könyvbe maga a határ is, ameddig érvényes a Kobak-látásmód — talán a felnőtté válás kísért ebben a mesében, egyetlen pillanatra.

 A rajzzal, rajzolással kapcsolatos mesék viszonylag nagy száma jelzi, hogy Hervayt valóban foglalkoztatta a gyerekrajz-világ, és hogy a mesébe való belépésnek, az aktív fantázia beindulásának legtipikusabb (tetten érhető) helyzetének tartotta a rajzolást, a rajz-nézegetést. Mégis, a számadatok szerint (de saját Kobak-olvasatom szerint is) az igazán jellegzetes Kobak-mesék — amelyek tehát a Kobak-féle látásmódot is talán a legpontosabban jelenítik meg — a "felborult rend"-mesék, illetve a megelevenedő tárgy-mesék. (A két mesetípus között gyakori az átfedés — a tárgyak megelevenedése, önálló akarata gyakran a rend felborulásának elindítója.)

 Ezekben a mesékben lényegében a "miért?" kérdésének komolyan vételéről van szó. És ez az, ami nélkül a "gyermeki látásmód" nem lehetne jelen a Kobak-mesékben. Bodor Pál írja 1966-ban: "Mert persze tanítanak is ezek a kis játékmesék — de csak annyira, amennyire minden gyerek-ákombákom: didaktikus. Amennyire minden költői hasonlat végső soron az összehasonlító tudományokhoz vezet el."[10] Vitatható megállapítás, elsősorban a szóhasználat miatt. A gyermekrajzok nézegetésekor, vagy egy hasonlat hatása alatt nem jutnának eszünkbe ilyesfajta kategóriák, hogy: didaktikus, vagy: összehasonlító tudományok. Inkább és legfeljebb az, hogy: miért? — ahogy a rajz vagy a hasonlat kérdez és többnyire válaszol is a maga módján. (A Nagy-mesében Kobak oroszlánnal "találkozik", és ráförmed: "Mutasd a körmeidet, nem koszosak? És a füledet megmostad ma reggel?". Amikor Hervay gyermekrajzokat keres a Kobak 1973-as kiadásához, érdekes felfedezést tesz: "Ezt az oroszlánra förmedő Kobakot sörényes-Kobaknak rajzolta egy kisfiú. A kép egyszerre Kobak is, meg oroszlán is."[11])

 A Kobak-mesék, amennyiben egy-egy miért?-kérdésből indulnak ki, tanítanak is bizonyos értelemben. És ezek a miért-ek rendkívül komolyak, teljesen kitöltik a Kobak tudatát: "Mért nem érti meg Mama, hogy ő MOST szeretne egy igazi autót? Nagyon szeretne. Biztos azért nem érti meg Mama, mert tegnap elszakította a nadrágját. És ettől fogva Kobak úgy vigyázott a nadrágjára, mint a kislányok a szalagjukra. De Mama nem vette észre. Meg kellett mondani."[12]

 A "felborult rend"-mesék ilyesfajta miért-kérdések továbbgondolásaként is felfoghatók — egy-egy olyan cselekvésből vagy mulasztásból indulnak ki, amely által Kobak megsért egy-egy "szabályt". (A miért-kérdés ebben az olvasatban éppen a szabályra vonatkozik.) A Kobak kilépése a rendből elindít egy olyan folyamatot, amely "globálissá" teszi a rendből való kilépést: "Kobak azt mondta: — Nem akarom megenni a spenótot! A szalvéta azt mondta: — Nem akarok a Kobak nyakában maradni. — Leugrott a nyakából, és elszállt. A szék azt mondta: — Nem akarok Kobak alatt állni — és összecsuklott"[13]— és az "engedetlen" tárgyak sora folytatódik az ingecskével, nadrággal, cipővel. A Spenótos-mese sajátos megoldása, hogy a rend ugyanannak a logikának, illetőleg ugyanannak a nyelvi formulának a mentén áll helyre: "Mama azt mondta: — Nem akarom itthagyni Kobakot ebéd nélkül, ruha nélkül; éhes és fázik."[14]

 Ezek a mesék tehát olyan — a gyermek számára olykor értelmetlennek, fölöslegesnek tűnő — cselekvéseket járnak körül, amelyeknek a rendjét nem ő maga szabta meg, mégis tudomásul kell vennie valamilyen módon. "Miért menjek óvodába/iskolába, ha nincs kedvem, lusta vagyok stb.?" — látszik kérdezni Kobak, és a Kötényes-mese vagy a Lusta-mese nem azt mondja, hogy óvodába/iskolába márpedig menni kell, hanem eljátszik a lehetőséggel: mi lenne, ha Kobak helyett a köténye menne óvodába, vagy mi lenne, ha minden és mindenki olyan lustán ébredt volna, mint Kobak. ("A fogkefére rákövesedett a fogkrém, mire fogat mosott volna, a körme kinőtt, mire levágta volna, a füle piszkos lett, mire megmosta volna."[15]) Ha van valami didakszis ezekben a mesékben, akkor valóban csak annyi, mint bármelyik gyermekrajzban — hiszen minden esetben azt a kérdező-energiát gördítik tovább, használják ki, amely megteremtette az alaphelyzetet; a lehető legteljesebben, a sajátos, gyermektől nem idegen abszurdig menően belehelyezkednek abba a nézőpontba, ahonnan kérdésessé válnak a dolgok. A "tanulság", ha van, nem tolakszik előtérbe — hiszen van valami ellenállhatatlanul mulatságos, és mindennél emlékezetesebb abban, ahogy a Kobak óvodásköténye ebédkor a jobb zsebébe tölti a levest, a krumplit meg a bal zsebébe gyúrja.

 A fordított világ problémája legteljesebben, legbővebben (ugyanakkor talán a legdidaktikusabban) a Helikopteres-mesében fogalmazódik meg. Ebben a mesében Kobak feltalálja a gyerekvárost, ahol nincs többé iskola, nincs többé spenót (csak torta meg palacsinta), és a felnőttek engedelmeskednek a gyerekeknek. A kulcshelyzet, ahol megfordul a Kobak viszonyulása a saját maga által teremtett fordított világhoz, az állatkertben alakul ki: "a feliratokat mind összecserélték. A zebra ketrecére az volt kiírva, hogy kolibri, az oroszlán ketrecére az, hogy krokodil, az elefánt ketrecére meg az, hogy egér. (...) Kobak szomorúan nézett körül. — Mit nevettek? Hát felnőttek vagytok? Már veletek se lehet játszani? Azt hiszitek, ha a zebra ketrecére kiírjátok, hogy kolibri, akkor már minden rendben van? Mért nem eresztitek ki őket? Mit csináltok? — Etetjük őket — mondták a gyerekek. — Mert ki van írva, hogy »ne etesd!« Hát most minden fordítva van. — De ketrecben maradhatnak, ugye? Hát akkor mi van fordítva? — kiabálta Kobak."[16] Nem mindegy tehát, hogy milyen a megteremtett "fordított világ". Párhuzamos világok léteznek, amelyek sohasem teljes (fordított) tükörképei egymásnak, ezeknek az elemeiből kell Kobaknak megteremtenie saját rendjét.

 Az 1960-as, '70-es évek már-már hihetetlenül színvonalas romániai magyar gyermekirodalmában a Kobak könyve ennek a sajátos "fordítottra", frissre való érzékenységnek a révén tűnik ki, melyet csakis egy gyermekpárbeszédekből, gyermek-kérdésekből sűrűn építkező nyelv közvetíthet. Ez a nyelv az ismerősből fejti ki az ismeretlent, egy-egy társalgási fordulatból szemléletet, ezzel együtt pedig történetet alkotva: "Úgy kezdődött, hogy Kobak visszaütött. Ezután Jóska lekent Kobaknak egy pofont, és Kobak csúfolni kezdte: — Sóska, Jóska! Most Jóska visszafelé kezdett lépegetni, Kobak is, és szépen eltávolodtak egymástól. Kobak egészen hazáig hátrált. (...) Aztán megtörülközött, aztán megmosakodott, aztán kibújt az ágyból, aztán felébredt. Mégezután pedig aludt egész tegnap estig, míg el nem aludt."[17] Hervay, a gyermekíró leválasztható ugyan Hervayról, a költőről (ez a tanulmány is ezt teszi), de a leválasztást nem érdemes megtenni. A Kobak könyve: költészet. Hervay, a költő pedig a "másik" perspektívájába való belehelyezkedés egyik legsajátosabb művelője.

---

Ugrás az oldal tetejére